Címke: "advent" - Oros-haza Baráti Kör – Advent

advent

Ünnepvárás Orosházán

Új helyszínen, új programokkal, több szervezet összefogásával készülünk a közelgő adventi időszakra. A közös munka közben úgy döntött a csapat, hogy ezt a blogot, a mi adventi oldalunkat használjuk majd a kommunikációra. Így nálunk lesz minden fontos infó az előttünk álló hetek adventi és karácsonyi programjairól. Orosháza új főterén már épül a korcsolyapálya, és hogy emellett mi mindent kínál a város az ünnepvárás heteiben, arról folyamatosan tájékozódhattok oldalunkon.

Épül a koripálya a főtéren (Fotó: Melega Krisztián)

Ahogy az elmúlt 5 évben, úgy most is megépítjük Orosháza óriás adventi koszorúját. Azonban most nem az Árpád-kertben, hanem a többi programhoz csatlakozva a városháza előtt. De erről majd részletesen írunk még. Tovább

Jöhetnek a fenyőfelajánlások

Tavaly rengetegen jelentkeztek, reméljük, ez most sem lesz másként.

Hosszú évek óta mindig orosházi lakos ajánlja fel fenyőjét, mely aztán karácsonyfaként a város dísze lesz hetekig. Emellett az óriás adventi koszorúhoz is keressük a fenyőgallyakat, amiből az első adventi vasárnapra megépítjük majd a koszorút az Árpád-kertben.

Ha nálad is van ilyen fenyőfa és úgy gondolod, hogy az méltó lenne az ünnephez, akkor küldj erről e-mailt az info@varosuzemeltetes.hu címre, vagy telefonálj a 06/68 512-460-as számra, neved, lakcímed és telefonszámod megadásával.

A díjmentesen felajánlott fát az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kivágja és elszállítja.

Mi karácsony után csomagolunk

Ha nem is hivatalosan, de látványosan vége van adventi rendezvényünknek. Hivatalosan akkor lesz vége, ha az önkormányzat is elfogadja a pályázatunk elszámolását. Látványosnak meg látványos a jelenlegi helyzet, hiszem elbontottuk a város adventi koszorúját, maradt a szökőkút csupasz kávája.

Rutin most is dominált, bár ezúttal nem volt pánikhelyzet, mint az építéskor. Péntek délután lecsupaszítottuk a koszorút és szombat reggel ufóval a hurkákat (értsd: utánfutóval a koszorúalapot) is elszállítottuk. A díszeket letisztítottuk és bedobozoltuk, amit kellett pedig már lekezeltettünk és a webkamera képét pedig levettük honlapunk jobb sarkából.

Ebben az évben gyorsan ment a bontás: két óra hosszába már a szökőkút környékének felseprése is belefért. Rend a lelke mindennek!

Szerencsénk volt, hogy tavaszias időben dolgozhatunk és nem kellett a faggyal küzdenünk. A bontás közben akarva akaratlanul is számot vetettünk és jó visszagondolni a 2012-es gyertyagyújtásokra. Bízunk abban, hogy ti is gyarapodtatok kellemes élményekkel és decemberben ismét találkozunk.

Kövessetek addig is minket facebookon, twitteren vagy “fő” honlapunkon! Érdemes, mert “nagy dobásra” készülünk!

Ebben az évben a városi adventi koszorú létrejöttét és a hozzá kapcsolódó rendezvényeinket támogatta:

  • Orosháza Város Önkormányzata
  • Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt
  • Vegetáció KFT. – Szollár Szabolcs
  • Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  • Flóra Virágüzlet – Kótiné Nagy Éva
  • Mackie Hang- és fénytechnika – Verasztó Attila
  • Hetényi Pékség
  • Merian Foods Kft

Budapestről a gyertyagyújtásra (videó)

Nagyjából még egy óra volt a kezdésig, pakoltuk a tűztereket fával, amikor egy idős hölgy megkérdezte, mikor kezdődik a műsor. Majd elmondta, hogy ő a gyertyagyújtás miatt utazott le Budapestről, mert olvasta a neten a programot, és látta az előző beszámolóit.

Négy láng lobog a koszorún (klikk a képre)
Fotók: OrosCafé.hu - Kecskeméti Krisztina)

A hölgy egyébként 70 éves, soha nem volt még Orosházán, de a templomokat már megnézte, Gyopárosfürdőről pedig egyenesen áradozott. Azt pedig külön kiemelte, hogy ilyen program bizony nincs a fővárosban, ezért jött le hozzánk. Ilyen felütés után pláne jókedvvel folytattuk az előkészületeket. Tovább

Hozz magaddal bögrét!

Több ezer műanyag poharat használunk el a négy gyertyagyújtás alatt. S, ha azt vesszük figyelembe, hogy hat éve kínálunk titeket forró teával tetemes szemétkupacot termelhettünk. A terveink szerint a 2013-as év hoz ebben fordulatot, azonban idén, a negyedik gyertyagyújtás alkalmával már kérünk titeket: hozzatok magatokkal bögrét!

A rendszer egyszerű lesz: te nyújtod a bögréd, mi beletöltjük a teát (Fotó: Rajki Judit)