Advent 2021 – újra együtt a főtéren
Az advent a várakozás, a bizakodás időszaka, évezredek óta ez az érzés határozza meg mindennapjainkat ezekben a hetekben. És bizony, a Covid járvány miatt az elmúlt közel két esztendő évezredeknek tűnik. De most újra várakozunk és bizakodunk, hogy 2021-ben ismét együtt, közösen gyújthatjuk meg a gyertyákat a város óriás adventi koszorúján.
Egy éve bezárva, otthon ülve vártuk a megváltó születését, csak a technikának köszönhetően láthattuk, hallhattuk, milyen gondolatokat osztanak meg velünk az adventi vasárnapok felkért szónokai. A bezártság, a szorongás erősen rányomta bélyegét arra a karácsonyra.
Most, 2021 adventi időszakának kezdetén talán több bennünk a hit és a bizakodás.
Látjuk, tudjuk, érezzük, hogy a Covid járvány nem múlt el, itt van közöttünk, de mégis bizakodunk, hogy ez az ünnep más lesz, mint egy évvel ezelőtt. Hogy tudunk együtt, közösen ünnepelni, a családdal, a barátokkal megosztani az örömteli pillanatokat.
Az Orosházi Advent szervezői, önkéntesei hetek óta azon dolgoznak, hogy felelősségteljesen, de ismét nyitottan várjuk a karácsonyt. A város felkészült, a fények a villanyoszlopokon várják, hogy felgyúljanak, a főtéren már állnak a faházak, a betlehemi jászól, kész a korcsolyapálya, a színpadot is felépítették és az óriási adventi koszorú is a helyére kerül az első vasárnapra.
Mi készen állunk, jöhet a 2021-es advent, önökkel, együtt.